Szarácsik Iván! Ki a faszom ordibál a kapu előtt? Már megint itt van ez a kis mitugrász gáróraleolvasó faszi. Jobb a békesség, úgyhogy inkább megadom magam, csak hagyjon békén.
Ki nem állhatom, ha a nevemet ordibálja valaki. Igazából jobban belegondolva a nevemet utálom. Szarácsik Iván. Milyen elbaszott ez a név. Ne röhögj, neked se jobb. Bár ennek a névnek is jó sztorija van. A Szarácsik vezetéknév állítólag a '48-as forradalom alatt keletkezett, mert az egyik ősömet Szrácsiknak hívták, és ez mutálódott Szarácsikká a káosz napjaiban. De még jobb sztorija van az Iván névnek. Drága anyámék már a születésem előtt eldöntötték a nevemet, mert úgy voltak vele, ha lány leszek, akkor Anna (ez Lev Toljsztov-Anna Kareninájából jött, amit apám szeretett lapozgatni(nem olvasni), amikor egy kicsit másnapos volt, mert állítólag ez a könyv megnyugtatta) ha fiú leszek, akkor pedig drága nemzetvesztőnk után, Jánosnak fognak hívni. Hát nem így lett.
Amikor '82 januárjában megindult a szülés anyámnál, a családnak egy 12 éves Trabant 601-ese volt, apám ezt nyúzta. Bedobta anyámat a hátsó ülésre, és megindultak nagy nehezen a kórház felé. Sajnos nem értek célt, mert kb. féltávon lerobbantak, állítólag a karburátor vagy a vízhűtő volt a ludas, fasz tudja, nem vagyok autószerelő. A Trabant hibája az évek során átalakult a történetmesélés közben, így az egyik születésnapomon már apám úgy mesélte a történetet, hogy bizony ő már a szülés előtt egy héttel sejtette, hogy valami nem jó ebben a kocsiban, és nagyon remélte, hogy nem a legrosszabbkor fog elromlani. Aha. Namármost ott álltak anyámék a szülés előtt fél perccel, és ez a szar meg lerobbant! Apám sűrű kurvaanyázása sajnos nem oldotta meg a dolgot, de szerencséjükre (vagy inkább szerencsémre) épp arra járt egy Zsigulis arc, aki bevitte anyámat a kórházba. Állítólag anyám összeokádta azt a szegény Zsigát, így amíg éppen próbáltam világra jönni, apám a kocsit takarította. Mint később kiderült, a megmentőnket Ivánnak hívták, így apám ezzel akart tisztelegni előtte. Ja és az Iván név übereli a Jánost. Meg persze nem elhanyagolandó szempont volt a dátum: 1982. Anyámék úgy kalkuláltak, hogy az elkövetkezendő években az oroszos nevek jönnek majd be a divatba, meg persze az életben is segíteni fog ez a név, mert látják, hogy jó elvtárs vagyok. A születésnapjaimon apám mindig elmesélte ezt a Zsigulis sztorit, de valami oknál fogva ez is mindig átalakult. Kezdetben csak egy egyszerű zöld Zsiguli volt, következő történetmesélésnél már egy alig használt 1500-as LADA, majd a végén egy zsírúj, bordó színű 2105-ös kocka-LADA. Soha nem fogom megtudni az igazságot basszameg. De legalább ráfoghatom ezekre a történetekre, hogy miért is vagyok ekkora Zsiguli-buzi, amellett, hogy csóró vagyok.
Na szóval....Ivánnak lenni nem jó. Kezdetben Ivánkának hívnak, ha mérgesek rád, akkor erőteljesen mondják az IVÁN nevet. De voltam már Ivike, Ivó, meg egyszer hívtak "Szarivánnak". És persze állandóan szopattak az "Iván elvtárs" megszólítással is.
A szüleim jó elvtársat akartak gyártani belőlem, így gyerekkoromban jól belém sulykolták a dolgokat, de a fasz se gondolta volna, hogy '89-ben jön a rendszerváltás, és atomjaira hullik szét az a nagy vörös folt a térképen. Jellemző apámra, hogy rendszerváltás után 1 perccel máris "mocskos büdös kommunistázott", én meg néztem rá bután a kék szemeimmel, mindössze 7 évesen, hogy mivan?! Mondtam apámnak, hogy én vagyok a legjobb elvtárskölyök, de erre jól lebaszott egy pofont.
Szóval az Iván név végigkísért az életem során, a megmentőm is eltűnt, a CCCP is felbomlott, az oroszos nevek se jöttek be a divatba, és ráadásul a csajok fantáziája se indul be az Iván névre. Lettem volna inkább János...
