Újabb flashback következik, mégpedig a híres-hírhedt krimóról, a Kék Sáskáról.
Hogy mi is ez a hely tulajdonképpen? A gyengébbek kedvéért elmondom újra, hogy ez volt a gettófalvai barátaimmal a törzshelyünk. Igen bazdmeg, ez egy kocsma, de most inkább használjuk a krimó szót a helyre, mert a másik degradáló egy kicsit. Legalábbis szerintem.
Na szóval a kocsma, vagy mi a faszom krimó a városkám szélén volt található, jól elzárva a külvilágtól. A srácokkal mi csak ’98 tájékán kezdünk el ide járni, és nem is sejtettük, hogy az egész placc a végnapjait éli. De majdnem így is 2 kibaszott évig jártunk ide, és ez idő alatt elég sok mindent megtudtunk a helyről, és főleg a Imre bá’-ról. Kezdjük is a krimó nevével: Kék Sáska. Jogos a kérdés, hogy mi a faszért van ilyen idióta neve, de mivel a tulaj sem egy átlagos faszi volt, ezért valami olyan nevet akart adni a helynek, ami az átlagostól eltér. Eredetileg a „Kék Sárkány” nevet szánta a krimónak, de azt mondta Imre bá’, hogy „ne sárkány legyen, hanem sáska bazdmeg!”. Így született meg a Kék Sáska név. Az egész helység alapterülete nem volt túl nagy, de kis helyen sok jó ember is elfér. És hogy milyen emberek jártak ide? Hát a helyi keménymag, akik kétkezi munkával keresték meg a pénzüket, és se kutyájuk, se macskájuk nem volt az életben, tehát bányászok, építőmunkások, stb. Az értelmiségnek a belépés TiLOS! volt. A munkások mellett a hely tele volt kurvákkal és stricikkel, erre már érintőlegesen kitértem, de a későbbiekben lesz róluk is még szó.
De mi a picsától volt ez a hely annyira különleges? Hát nem az omladozó falakról, repedező plafonról, meg az álladóan eldugult WC-től, hanem attól, hogy mindig ugyanazok az arcok voltak ott, ugyanazon a helyen ültek, stikában hallgatták a SZER-t, a Jugoszláviából behozott cuccokat itt osztották el, na meg persze az 5. kör feles mindig ingyen volt. Nagyban ment a zsugázás az asztaloknál természetesen pénzben, és a füsttől néha az orrukig se láttak ezek a kopott ruhás, sört vedelő emberkék. De ettől volt jó az egész. Imre bá’ itt találkozott a vén kurva Évikével, és a kis Janóka is inkább a krimóban volt, mint az iskolában. Na meg persze állandóan üvöltött a zene, amire az akkori renitens ifjúság kurvára ki volt éhezve, és a jugóktól becsempészett hanganyagokból tanulták meg, hogy mi is az a zene. Gyakran pofátlankodtak be ilyen diszkós köcsögök, de Imre bá’ jól elküldte az ilyenek a faszba: „Az anyátok picsáját, ez nem diszkló! Pfejj!”
Egyetlen alapszabály volt: gyere be józanul, és menj ki innen részegen! Egyébként bármit meg lehetett csinálni, senki sem szólt rá az emberre, hogy ezt most mi a faszért csináltad. Az évek során a hely nem sokat változott, és még mindig meg volt a krimó varázsa. Csak egyre kevesebben jártak ide, a régi arcok közül sokakon már sárgaföld van, és a zsernyákok is egyre többször néztek be ide. Egészen 2000. júliusáig, amikor is a hely végleg bezárt…