Hogy ezen a postán mekkora erkölcscsőszök dolgoznak! Mi a fasz közük van hozzá, hogy én káromkodok-e, vagy sem? "Elnézés uram, próbálja meg magát moderálni. Köszönöm." Mit képzel ez magáról? Egyébként is csak egy ártalmatlan basszameg csúszott ki a számon...és persze az idióta kurva hibájából..képes 2155 forintot apróban visszaadni. Hogy a keze törne le az ilyennek! Még szerencse, hogy nem apám volt itt, mert akkor kő kövön nem maradt volna, az hétszentség.

Vannak azok a családok, ahol egyenesen eretnekségnek számít az, ha a kölyök káromkodik. És van az én családom, ahol eretnekségnek számít az, ha nem káromkodik a drága gyerek. Így apámnak jár a köszönet, hogy én a második kategóriába tartozom. Neki világ életében az volt az életfilozófiája, hogy vidéken muszáj csúnyán beszélni, mert egyébként senki sem érti meg, hogy mit is akarsz mondani tulajdonképpen. Úgyhogy ebben a szellemiségben lettem nevelve. Gettófalva nem egy szofisztikált kulturális centrum, hanem Bazdmegország közepe.

Születésnapjaimon a Zsigulis történet mellett apám mindig mesélte azt a sztorit, amikor 17 hónapos koromban átjött meglátogatni a szomszédból néhány arc, és elcsodálkoztak, hogy "Höhő, ez a gyerek még nem beszél csúnyán! Höhő!", aztán rá két hétre apám állítása szerint határozottan kimondtam az ANYÁDAT! szócskát. Valószínűleg csak az anya szót mondtam, de apámnak ez tökéletes lehetőség volt a kiugrása. Ennek a történetnek semmi valóságalapja nincs, mivel apám mesélte, akinek gyakran azt sem hisszük el, amit kérdez. A gyerekkorom tehát egy kész irodalmi mű volt. A katarzis mindig az volt, amikor nagyapám és apám veszekedett egymással ezen a szinten:

Nagyapa: Hol van az a kurva gereblye, he?
Apám: A faszom tudja. Én nem keresem meg, az kurvaisten.
Nagyapa: HOZD IDE BAZDMEG!

Szóval volt bőven kitől tanulnom az évek során. Nagyapám is ilyen volt, apám is, így persze velem is ebben a stílusban beszéltek. Főleg drága jó apám, aki kibaszott elegánsan tudott megkérni bármire: "Ivánka, hozz apádnak egy pohár vizet légyszíves bazdmeg!". Szóval egy idő után az ember csak sodródik az árral: először csak a meghitt családi környezetben csúszik ki egy-egy bazdmeg, aztán az általános iskolában, (ahol menő csúnyán beszélni a szünetekben, de egy idő után nem annyira jövedelmező, főleg azért, mert a tanárok tudnak ám szájról is olvasni) majd a gimnáziumban, a kocsmai atmoszférában tovább súlyosbodik a helyzet, majd amikor már korán reggel az az első szava az embernek, hogy bazdmeg/kurvaéletbe/basszameg és ezek számtalan variációja, akkor már nincs visszaút, mivel ekkora már annyira beivódnak az ember elméjébe ezek a szavak, hogy bárhol, és bármikor káromkodni akar. (boltban, sorban állásnál, kórházban, karácsonykor, tévé műsor közepén, és persze a postán).

Mai naplopó tanulság: káromkodni jó. És a postán csak hülye picsák dolgoznak. Ennyi.